Skip to main content

Véget ér a pályakerékpáros Bajnokok Ligája, megújul a Nemzetek Kupája - Világkupa néven folytatódik

28 március 2025

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) és partnere, a Warner Bros. Discovery (WBD) Sports bejelentette, hogy miután a Pályakerékpáros Bajnokok Ligáját 2025-ben már nem rendezik meg, a Pályakerékpáros Nemzetek Kupáját is megújítják 2026-tól. Utóbbi nevet vált és ezután UCI Pályakerékpáros Világkupaként folytatódik, amely kulcsfontosságú szerepet játszik majd a nemzetek és sportolóik kvalifikálásában a pályakerékpáros világbajnokságra és a szakág olimpiai eseményeire. A sorozat három fordulóból áll majd, amelynek programjában szerepelnek az olimpiai versenyszámok, valamint a közönség számára is vonzó eliminációs versenyek.



A világkupa egész Európára kiterjedő elérést fog élvezni a WBD lineáris, közösségi és digitális platformjain, azokon a területeken pedig, ahol a WBD nem közvetíti a versenyt, élőben lehet követni az UCI YouTube-csatornáján, földrajzi korlátozások függvényében.

David Lappartient, az UCI elnöke így nyilatkozott: „A Warner Bros. Discovery Sports közreműködése az elmúlt négy évben a pályakerékpáros Bajnokok Ligája megszervezésében nagyon fontos volt, hiszen soha nem látott módon segítette a sportág népszerűsítését. Az együttműködésünk folytatásával, amely a következő három évben a világkupa közvetítésére összpontosít, biztos vagyok benne, hogy a pályakerékpározás továbbra is egyre népszerűbbé válik, egészen a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig és azon túl is.”

A WBD Sports Europe kerékpáros eseményekért felelős alelnöke, Chris Ball pedig ezt mondta: A pályakerékpár valódi látványsport, ezért is örömmel folytatjuk együttműködésünket az UCI-val és közvetítjük a férfi és női versenyeket a vélodromokból. A pályakerékpáros világkupával szeretnénk még több örömet szerezni – országúti és mountain bike közvetítéseink mellett – a több millió rajongónak világszerte.”

Az UCI innentől várja a pályázatokat 2026-os, 2027-es és 2028-as világkupák megrendezésére.



Contacts

Pinczés-Pressing Ádám

PR Manager Warner Bros Discovery



Latest news

23/5/2025

AZ EUROSPORT MINDEN IDŐK LEGÁTFOGÓBB ROLAND GARROS-KÖZVETÍTÉSÉRE KÉSZÜL

Az Eurosporton Európa- és Amerika-szerte több mint 900 Roland Garros mérkőzést követhetnek a nézők Minden meccs élőben elérhető lesz a Maxon A világelsők komoly célokkal érkeznek: Jannik Sinner visszatér a pályára, Aryna Sabalenka pedig első női egyéni Grand Slam-címéért küzd, miközben a négyszeres címvédő Iga Swiatek megállítására készül A főtáblás mérkőzések élő közvetítése május 25-én, vasárnap, magyar idő szerint 11 órakor kezdődnek

20/5/2025

IT: Welcome to Derry - Ősszel érkezik az új HBO Original sorozat (trailer)

Megérkezett az első előzetes a várva várt IT: Welcome to Derry című sorozathoz, amely a nagysikerű horror franchise spin-off szériája lesz. Az HBO saját gyártású sorozata ősszel debütál az HBO Maxon és az HBO csatornáin.

19/5/2025

Mickey 17 - Május 23-án érkezik a Max kínálatába Robert Pattinson sci-fi filmje

A parádés szereposztású sci-fi szatíra főbb szerepeiben Robert Pattinson, Naomi Ackie, Steven Yeun, Mark Ruffalo és Toni Collette. 

19/5/2025

A Warner Bros. Discovery lett a 2025-ös EuroGames hivatalos partnere

A Warner Bros. Discovery hivatalos partnerként csatlakozik a 2025-ös EuroGames rendezvényhez, amely Európa legnagyobb multisport eseménye. Az EuroGames célja, hogy támogassa a sokszínűséget, lebontsa a sportban tapasztalható korlátokat, és lehetőséget adjon arra, hogy bárki, bármilyen háttérrel, szabadon képviselhesse magát.

14/5/2025

A Max nyártól újra HBO Max lesz

Sokak kedvenc streaming szolgáltatása visszatér az HBO-s gyökereihez és nagyobb hangsúlyt kapnak az HBO saját gyártású sorozatai illetve a Warner Bros. sikerfilmjei. 

09/5/2025

Peacemaker - Augusztus 22-én indul James Gunn DC sorozatának második évada

DC Studios és a Warner Bros. Television által készített, James Gunn által rendezett Max Original sorozat, a Peacemaker - Békeharcos augusztus 22-én tér vissza a Maxra egy nyolc epizódos második évaddal. A premier dátum mellé most friss, magyar feliratos előzetes is érkezett!

09/5/2025

Az Eurosport és a TNT Sports összeállította a Roland Garros közvetítésének Grand Slam-kommentátori csapatát

Az Eurosport és a TNT Sports a 129. Roland Garroson neves kommentátorokkal és szakértőkkel erősíti közvetítését A TNT Sportson először lesz látható a torna az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, valamint az Eurosporton 49 európai országban

07/5/2025

Nagyot szól a Max új brand videója

Már szinkronosan is megtekinthető a Max új brand videója, amely jó emlékeztető arra is, hogy micsoda felejthetetlen pillanatokkal lepte meg a nézőket az HBO és a Warner Bros. Discovery tartalmai.

07/5/2025

STARTOL A GRAND TOUR-IDÉNY: A WARNER BROS. DISCOVERY ÉLŐBEN HOZZA A TELJES GIRO D’ITALIÁT

A Warner Bros. Discovery élőben közvetíti a Giro d’Italia mind a 21 szakaszát, exkluzív tartalmakkal és innovatív új funkciókkal. A közvetítéseket helyi szakértők és riporterek elemzik, a rajongók pedig új, többkamerás formátumban élhetik át a verseny minden pillanatát, a legizgalmasabb történéseket pedig bármikor visszanézhetik. A Grand Tour-szezon idén különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen a férfi és női mezőnyben is nagy nevek és feltörekvő tehetségek küzdenek a győzelemért

30/4/2025

MAX - 2025. májusi ajánló

Májusban érkezik a Max kínálatába a 100% Rotten Tomatoes értékelésen álló, Booker-díjas regény alapján készült romantikus/háborús minisorozat (A keskeny út a mély északra) Jacob Elordival, 8. évadával tér vissza a Rick és Morty, jön J.J. Abrams '70-es években játszódó thriller sorozata (Duster), illetve Sarah Jessica Parker és barátnői is visszatérnek az És egyszer csak... 3. évadában. Filmek terén exkluzív premier lesz a Saturday Night: A kezdetek, a Kraven, a vadász, de jön több DC-film is illetve Hajdú Szabolcs legutóbbi filmje is (Egy százalék indián). 

28/4/2025

Magyar Film Napja - Exkluzív premierek a Max kínálatában és egyedi műsorrend az HBO-n

Április 30-án ünnepeljük együtt a Magyar Film Napját! Exkluzív premierként érkezik a Max kínálatába a Kék Pelikán, a Bagossy Brothers Company - 10 éve úton, illetve elérhetővé válik a Mesterjátszma is. Az HBO-n és a Cinemaxon is több magyar alkotás is látható lesz aznap este.

14/4/2025

Breaking News: Megérkezett az első hivatalos bejelentés a készülő Harry Potter sorozatról

Az HBO saját gyártású Harry Potter-sorozatában a hatszoros Emmy-díjas, kétszeres Tony-díjas, Olivier-díjas, BAFTA- és Oscar-jelölt John Lithgow lesz látható Albus Dumbledore szerepében; Minerva McGalagonyt a Tony-, Golden Globe- és Olivier-díjas, Oscar- és Emmy-jelölt Janet McTeer alakítja; Perselus Pitont az Emmy- és BAFTA-jelölt Paapa Essiedu játssza; Rubeus Hagrid szerepében pedig a BIFA-jelölt Nick Frost lesz látható. Mindannyian a sorozat állandó szereplői közé tartoznak majd.

14/4/2025

A WARNER BROS. DISCOVERY BŐVÍTI LOVASSPORT-KÍNÁLATÁT

A Warner Bros. Discovery (WBD) és a Global Champions (GC) közötti megújított partnerkapcsolat keretében a Longines Global Champions Tour és a GCL eseményei elérhetők lesznek Magyarországon az Eurosporton és a Maxon. Trojan Paillot így nyilatkozott: „Egész évben közvetítjük ennek a lenyűgöző sportágnak az eseményeit, és még nagyobb láthatóságot adunk neki az olimpiák között.”

14/4/2025

The Last Of Us - fotó galéria és évad preview

Megérkezett a The Last Of Us 2. évada! A mellékletben megtalálható az összes fotó az új évad első részéhez, egy werk videó a részhez kapcsolodóan, illetve betekintőt is találhatók a következő részekhez!

09/4/2025

The Last Of Us - 3. évad berendelve

Még csak április 14-én indul várva várt sorozata második évada, de az HBO már most hivatalosan is berendelte a 3. évadot.