Skip to main content

AZ IGAZSÁG MÁNIÁKUSAI - november 13-án debütál az HBO első magyar true crime sorozata

15 október 2026

AZ IGAZSÁG MÁNIÁKUSAI - november 13-án debütál az HBO első magyar true crime sorozata

A tartalom világszinten látható lesz minden olyan országban, ahol elérhető az HBO Max. 

A friss előzetes itt érhető el. 

November 13-án mutatja be az HBO az első, Magyarországon gyártott, magyar bűnügyeket feldolgozó true crime sorozatát, Az igazság mániákusait. A kétrészes dokusorozat egyedülálló nézőpontból mutatja be az ország legismertebb bűnügyeit, azokat a legendás detektíveket követve, akik anno szerves részei voltak a nyomozásoknak, és életük jelentős részét az igazság felderítésének szentelték. Rajtuk keresztül az egyes bűnügyek legapróbb részleteit is megismerhetjük. A sorozat egyszerre több mint 100 országban lesz elérhető az HBO Maxon, többek között az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és mindenhol Közép-Európában.  

Az igazság mániákusai egy különleges baráti társaság történetén keresztül vezeti be a nézőket a magyar kriminalisztika világába. Tóth Ernő nyugalmazott nyomozó rendszeres vacsoráin évtizedek óta találkoznak egykori kollégái és barátai, hogy felidézzék pályafutásuk legemlékezetesebb ügyeit. Ezek a beszélgetések alapozták meg az alkotók, Szajki-Vörös Adél és Szajki Péter kíváncsiságát, akik eldöntötték, hogy bemutatják ezeket a legendás nyomozókat a nagyközönségnek is. Velük együtt pedig azokat a történeteket, dilemmákat és nyomozói döntéseket is feltárják, amelyek korábban nem kerültek nyilvánosságra. A sorozat nemcsak az egyes bűnügyeket mutatja be, és azt, hogyan derítették fel ezeket, hanem azt is, hogyan gondolkodnak azok az emberek, akik megszállott kitartással keresték és keresik ma is az igazságot. 

A sorozat a ’89-es rendszerváltás időszakának két ismert, óriási visszhangot kiváltó bűnügyét mutatja be. Az első epizód a máig sok kérdést felvető Farkas Helga-ügyet dolgozza fel. A fiatal lány eltűnésének esete a mai napig nem zárult le teljesen, így az ügy egykori vezető nyomozója, Dr. Kovács Lajos még mindig keresi a válaszokat. Az epizódban a ma már nyugdíjas nyomozó visszalátogat az ügy kulcshelyszíneire, elmeséli, milyen módszerekkel igyekeztek közelebb kerülni az igazsághoz, és bemutatja azt a dokumentumot is, amelyet saját használatra őrzött meg, és amelyet évtizedeken át jegyzetekkel látott el, miközben újra és újra visszatért az ügyhöz. 

A második rész a Magda Marinko-gyilkosságsorozat nyomozását idézi fel. A rettegett bűnöző utáni kutatás egészen apró részletekből állt össze, ráadásul az ország határain kívülre nyúlt, így az egykori nyomozók minden korábbinál komplexebb feladattal találták szemben magukat. Ez a nyomozás ma már krimibe illő elemekkel volt tele, amelyben egy tetthelyen talált papírfecni, egy akciódús rendőrségi közelharc és egy speciálisan, a letartóztatottra szabott börtöncella is szerepet kap. 

A sorozat főszereplői a magyar kriminalisztika legismertebb alakjai: Dr. Kovács Lajos, az egykori „döglött ügyek” alosztályának vezetője; Dr. Kőrösi János, az eltűnésnek álcázott emberölések egyik legnagyobb hazai szakértője; Krispán István kriminálpszichológus és poligráfos szakértő; Dr. Petőfi Attila, a Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály egykori vezetője, jelenlegi főtanácsadó; valamint Tóth Ernő nyugalmazott rendőr alezredes, aki a mai napig a társaság motorja. A csapat állandó tagja Dr. Illisz László bűnügyi újságíró is, aki évtizedeken át követte a bemutatott ügyeket, és saját tapasztalataival egészíti ki a nyomozók visszaemlékezéseit, miközben egyfajta moderátori szerepet is betölt a sorozatban. 

Az igazság mániákusai rendezői és producerei, Szajki-Vörös Adél és Szajki Péter több éven át dolgoztak a sorozat fejlesztésén. Az alkotók szerint a projekt legnagyobb erejét maguk a szereplők adják. 

„Ahogy egyre jobban megismertük őket, ráébredtünk, hogy milyen kivételes emberekről van szó. Közös vonásuk az igazság iránti rendíthetetlen elkötelezettség: mindannyian hisznek abban, hogy minden ügynek van megoldása, és hogy a bűnöknek következményei kell, hogy legyenek” – fogalmazott Szajki Péter. 

„Ők egy olyan korszak nyomozói, amikor még nem álltak rendelkezésre a mai digitális eszközök. A munkájuk alapja a megfigyelés, az emberismeret, a kitartó kérdezés és a logikus következtetés volt. Emellett rendkívüli humorral, öniróniával és bajtársi kapcsolatokkal rendelkeznek, így minden találkozás egyszerre jelentett szellemi élményt és emberi tanulságot számunkra” – egészíti ki Szajki-Vörös Adél. 

Az alkotók úgy vélik, a sorozat különlegességét az adja, hogy a nézők közvetlenül azoknak az embereknek a szemszögéből követhetik végig az ügyeket, akik maguk is részt vettek a nyomozásokban, ezáltal egy egészen új perspektívát ismerhetnek meg, amely eltér a hagyományos true crime tartalmaktól. 

Dr. Illisz László bűnügyi újságíró hosszú ideje személyesen is ismeri a nyomozókat, és ő maga is végigkísérte a bemutatott ügyeket annak idején, amikor a nyomozások zajlottak. 

„Három évtizeddel ezelőtti bűnügyek fonalát vettük fel újra. Rendkívül izgalmas szellemi kaland volt kibányászni a múltból a tényeket, az igazságot” – meséli. „A nyomozókat ma is ugyanolyannak látom, mint annak idején. Töprengtek, kombináltak, »szagot fogtak«, és fáradhatatlanul loholtak a bűnözők nyomában. Mindmáig mániákus bűnüldözők.” 

Az igazság mániákusai november 13-tól látható az HBO Max kínálatában világszerte. 

Ha érdekesnek találod a sorozatot és szeretnél majd interjút készíteni az alkotókkal, szereplőkkel, jelezd kérlek nekünk emailben. 


Contacts

Pinczés-Pressing Ádám

PR Manager Skydance

Mihály Anita

PR Specialist Hungary

Latest news

06/10/2026

Discovery csatornák – 2026. októberi ajánló

Az október a kedvenc visszatérő sorozatainkról szól majd a Discovery és TLC csatornákon, az ID-n pedig a szellemek és szörnyetegek veszik át az uralmat.

30/9/2026

HBO Max – 2026. októberi ajánló

Rettegés, dráma és szórakozás jellemzi majd az októbert az HBO Maxon. Érkezik a Péntek 13. franchise előzménysorozata a Crystal Lake valamint a Jaga: A sötét erdő titka című misztikus dráma. De ebben a hónapban is sok új izgalmas európai alkotás lesz látható a platformon, a Halloweenra készülve jönnek új (A majom) és klasszikus (A bárányok hallgatnak) horrorfilmek, felkerül mindkét Dűne film, a teljes Éhezők viadala sorozat és lesz Kubrick és Fincher válogatás is.  

23/9/2026

AMERIKAI TÚSZ - Jon Hamm antalógiasorozata már elérhető az HBO Maxon

Az Amerikai túsz egy nyolc részes antalógiasorozat, amelynek főszereplője és executive producere az Emmy-díjas Jon Hamm. A sorozat első két része már elérhető az HBO Maxon. A további epizódok hetente érkeznek majd.   A sorozat előzetese itt érhető el. 

16/9/2026

Érkezik az HBO első, saját gyártású magyar true crime dokusorozata

Az igazság mániákusai globális premierrel robban be   Mániákus (melléknév): "olyan személy, akinek érdekődését egy téma vagy cél olyan mértékben leköti, hogy azt szinte megszállott kitartással és intenzitással hajszolja."

14/9/2026

A narancssárga kanapé Budapestre költözik - Jóbarátok-kollekcióval indul a Vates és a Warner Bros. Discovery együttműködése

A Vates hosszútávú együttműködést kötött a Warner Bros. Discovery-vel. Ennek keretében a magyar márka a stúdió ikonikus szellemi tulajdonait gondolja újra egyedi, kifejezetten a hazai közönségnek szóló kollekciók formájában. A partnerség első állomása a Magyarországon is kultstátusznak örvendő Jóbarátok sorozat és az ahhoz kapcsolódó kollekció lesz, amelyet október 8-án, a Muzikumban mutatnak be.

03/9/2026

A SUPERGIRL szeptember 10-én érkezik az HBO Maxra

A DC Studios SUPERGIRL című filmjének globális streaming premierje az HBO Maxon lesz szeptember 10-én, csütörtökön. A film főszereplői Milly Alcock, Matthias Schoenaerts, Eve Ridley, David Krumholtz, Emily Beecham, valamint David Corenswet és Jason Momoa. 

02/9/2026

HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE - megérkezett a második előzetes

Karácsonykor érkezik az idei év egyik legjobban várt HBO sorozata, amivel mindannyian újra visszatérhetünk a varázsvilágba. A HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE 8 résszel érkezik majd az HBO-ra és HBO Maxra. ITT NÉZHETED MEG AZ ELŐZETEST!  

31/8/2026

Discovery – 2026 szeptemberi ajánló

A lineáris csatornákon is izgalmasan indul az ősz, érdemes lesz bekapcsolni a tévét! De lássuk is a részleteket!  

31/8/2026

IFJÚSÁG ÚJRATÖLTVE - Sharon Horgan sorozata szeptember 21-én debütál az HBO Maxon

Az új HBO Original egyből két epizóddal debütál, majd az új részek hetente érkeznek.  

27/8/2026

HBO Max – 2026. szeptemberi ajánló

A nyári szusszanás után visszatérnek a dolgos hétköznapok, ehhez pedig ezúttal is jó pár izgalmas premierrel szolgálunk. A hónap kiemelt sorozatai között szerepel a valós események alapján készült Amerikai túsz és az Outlander: vér a véremből második évada, de számos eredeti európai gyártás is érkezik a platformra. A filmpremierek között találjuk az Oscar-díjas Érzelmi értéket Renate Reinsve és Stellan Skarsgård főszereplésével, a hátborzongató, érzelmes thrillert, A hosszú menetelést, valamint Enyedi Ildikó különleges alkotását, a Csendes barátot. A könnyedebb szórakozásra vágyók számára pedig a Creed- és a Másnaposok-trilógia kínálhat kikapcsolódást. 

26/8/2026

NEM POLITIKÁRA TERMETT - A dokumentumfilm a fehérorosz nők szabadságért és demokráciáért folytatott küzdelmét mutatja be

Már elérhető az HBO Maxon Volia Chajkouskaya dokumentumfilmje,  amely bensőséges, ugyanakkor erőteljes betekintést nyújt a 2020-as elcsalt fehéroroszországi elnökválasztást követő eseményekbe, valamint azoknak a nőknek a történetébe, akik az autoriter rezsimmel szembeni ellenállás szimbólumaivá váltak. 

25/8/2026

AZ ARANYKOR – a negyedik évad novemberben érkezik az HBO MAXra

Julian Fellowes (Downton Abbey) Emmy®-díjra jelölt HBO eredeti drámasorozata, Az aranykor (The Gilded Age) nyolcrészes negyedik évadával novemberben érkezik HBO Max kínálatában. A sorozat friss előzetese és az néhány fotó már meg is érkezett.  

25/8/2026

ÖRDÖGI HÁLÓZAT: AZ EPSTEIN-AKTÁK - A dokumentumfilm hamarosan elérhető lesz az HBO Maxon

A 90 perces dokumentumfilm Epstein bűncselekményeit, emberkereskedelmi hálózatát és azokat a rendszerszintű mulasztásokat vizsgálja, amelyek éveken át lehetővé tették a visszaélések folytatását. A dokumentumfilm szeptember 3-tól lesz látható az HBO Maxon. 

19/8/2026

Az US Open ismét Európa teniszrajongóihoz érkezik az Eurosporton és az HBO Maxon

A 2026-os US Open minden mérkőzése élőben követhető lesz az HBO Maxon, az Eurosport pedig átfogó közvetítéssel készül a tornára A torna augusztus 24-én rajtol a selejtezőkkel és a vegyes páros versenyekkel Az év utolsó Grand Slam-közvetítése egy rekordokat döntő tenisznyár után érkezik: a WBD idén nyáron Európa-szerte kiemelkedő nézettséget ért el tenisz-közvetítéseivel