Skip to main content

Új televíziós díjat alapít a MEME

21 március 2025

A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) örömmel jelenti be, hogy a MEME kezdeményezésére és a szakmai szervezet tagjainak egyöntetű támogatása mellett új televíziós szakmai díjat alapít.

A díj célja a hazai televíziós és streaming-iparág kiemelkedő teljesítményeinek szakmai alapon történő elismerése és ünneplése. Az új díj a magyar televíziós és streaming szakma legkiválóbb alkotóit, produkcióit és sztárjait hivatott elismerni független és szakmai zsűri szavazatai alapján.

Az új szakmai díj három fő célt szolgál:

  1. A legkiválóbb szakemberek és műsorok elismerése – A díj kiemeli a hazai televíziós iparág legkiemelkedőbb teljesítményeit, ösztönözve a minőségi tartalomgyártást.
  2. Szakmai közösség építése – A díjátadó gála kiváló lehetőséget nyújt a televíziós szakemberek számára, hogy találkozzanak, tapasztalatokat cseréljenek és új szakmai kapcsolatokat alakítsanak ki. Célunk az is, hogy a gála esetleg izgalmas szakmai előadásoknak és esettanulmányoknak is teret adhasson, ahol kicsit mélyebben beleláthatunk a műsorkészítés kulisszatitkaiba.
  3. A televíziós iparág fejlődésének elősegítése – Az elismerések hozzájárulnak a szakma presztízsének növeléséhez, a hazai iparág megerősítéséhez, valamint a következő generáció inspirálásához.

A MEME célja, hogy a díj hosszú távon a magyar televíziós szakma meghatározó mércéjévé váljon, amely nemcsak a szakma fejlődését ösztönzi, hanem egyben megőrzi és erősíti a magyar tartalomkészítés hagyományait és értékeit. A szakma összefogásával és a nézők támogatásával ez a díj egy új korszakot nyithat a szakmában.

A nevezés és a zsűrizés folyamata

A díjra minden Magyarországon működő és/vagy magyar nyelvű tartalmat létrehozó televíziós társaság és streaming platform nevezhet. A díj kategóriái széles skálán mozognak, a legjobb televíziós sorozatok, színészek, rendezők, valamint a szórakoztató és infotainment műsorok mellett a háttérben dolgozó szakembereket, a vágókat, operatőröket, kreatívokat is lefedik. A szakmai elismerések mellett közönségdíj is kiosztásra kerül, amelyről a nézők online szavazhatnak majd.

A díjakról független, kétszintű zsűri dönt. A zsűrizés első fordulójában a jelölésekből shortlist készül, a második fordulóban pedig kategóriánként egy győztest választanak ki. A zsűri munkáját a MEME által felkért szakemberek segítik majd, és a tervek szerint külföldi szakértők is szerepet kapnak a folyamatban.

A MEME az Emmy-díj és a Deutscher Fernsehpreis nemzetközi példái alapján alakította ki a díj struktúráját, biztosítva a kiemelkedő szakmai színvonalat és a díj hitelességét. 

Az első díjátadó gála időpontja: 2026. első negyedév

Az első gálát 2026 első negyedévében rendezik meg, amely a MEME szándékai szerint az év egyik legkiemelkedőbb televíziós szakmai eseménye lesz. 

Contacts

Pinczés-Pressing Ádám

PR Manager Warner Bros Discovery



Latest news

23/5/2025

AZ EUROSPORT MINDEN IDŐK LEGÁTFOGÓBB ROLAND GARROS-KÖZVETÍTÉSÉRE KÉSZÜL

Az Eurosporton Európa- és Amerika-szerte több mint 900 Roland Garros mérkőzést követhetnek a nézők Minden meccs élőben elérhető lesz a Maxon A világelsők komoly célokkal érkeznek: Jannik Sinner visszatér a pályára, Aryna Sabalenka pedig első női egyéni Grand Slam-címéért küzd, miközben a négyszeres címvédő Iga Swiatek megállítására készül A főtáblás mérkőzések élő közvetítése május 25-én, vasárnap, magyar idő szerint 11 órakor kezdődnek

20/5/2025

IT: Welcome to Derry - Ősszel érkezik az új HBO Original sorozat (trailer)

Megérkezett az első előzetes a várva várt IT: Welcome to Derry című sorozathoz, amely a nagysikerű horror franchise spin-off szériája lesz. Az HBO saját gyártású sorozata ősszel debütál az HBO Maxon és az HBO csatornáin.

19/5/2025

Mickey 17 - Május 23-án érkezik a Max kínálatába Robert Pattinson sci-fi filmje

A parádés szereposztású sci-fi szatíra főbb szerepeiben Robert Pattinson, Naomi Ackie, Steven Yeun, Mark Ruffalo és Toni Collette. 

19/5/2025

A Warner Bros. Discovery lett a 2025-ös EuroGames hivatalos partnere

A Warner Bros. Discovery hivatalos partnerként csatlakozik a 2025-ös EuroGames rendezvényhez, amely Európa legnagyobb multisport eseménye. Az EuroGames célja, hogy támogassa a sokszínűséget, lebontsa a sportban tapasztalható korlátokat, és lehetőséget adjon arra, hogy bárki, bármilyen háttérrel, szabadon képviselhesse magát.

14/5/2025

A Max nyártól újra HBO Max lesz

Sokak kedvenc streaming szolgáltatása visszatér az HBO-s gyökereihez és nagyobb hangsúlyt kapnak az HBO saját gyártású sorozatai illetve a Warner Bros. sikerfilmjei. 

09/5/2025

Peacemaker - Augusztus 22-én indul James Gunn DC sorozatának második évada

DC Studios és a Warner Bros. Television által készített, James Gunn által rendezett Max Original sorozat, a Peacemaker - Békeharcos augusztus 22-én tér vissza a Maxra egy nyolc epizódos második évaddal. A premier dátum mellé most friss, magyar feliratos előzetes is érkezett!

09/5/2025

Az Eurosport és a TNT Sports összeállította a Roland Garros közvetítésének Grand Slam-kommentátori csapatát

Az Eurosport és a TNT Sports a 129. Roland Garroson neves kommentátorokkal és szakértőkkel erősíti közvetítését A TNT Sportson először lesz látható a torna az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, valamint az Eurosporton 49 európai országban

07/5/2025

Nagyot szól a Max új brand videója

Már szinkronosan is megtekinthető a Max új brand videója, amely jó emlékeztető arra is, hogy micsoda felejthetetlen pillanatokkal lepte meg a nézőket az HBO és a Warner Bros. Discovery tartalmai.

07/5/2025

STARTOL A GRAND TOUR-IDÉNY: A WARNER BROS. DISCOVERY ÉLŐBEN HOZZA A TELJES GIRO D’ITALIÁT

A Warner Bros. Discovery élőben közvetíti a Giro d’Italia mind a 21 szakaszát, exkluzív tartalmakkal és innovatív új funkciókkal. A közvetítéseket helyi szakértők és riporterek elemzik, a rajongók pedig új, többkamerás formátumban élhetik át a verseny minden pillanatát, a legizgalmasabb történéseket pedig bármikor visszanézhetik. A Grand Tour-szezon idén különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen a férfi és női mezőnyben is nagy nevek és feltörekvő tehetségek küzdenek a győzelemért

30/4/2025

MAX - 2025. májusi ajánló

Májusban érkezik a Max kínálatába a 100% Rotten Tomatoes értékelésen álló, Booker-díjas regény alapján készült romantikus/háborús minisorozat (A keskeny út a mély északra) Jacob Elordival, 8. évadával tér vissza a Rick és Morty, jön J.J. Abrams '70-es években játszódó thriller sorozata (Duster), illetve Sarah Jessica Parker és barátnői is visszatérnek az És egyszer csak... 3. évadában. Filmek terén exkluzív premier lesz a Saturday Night: A kezdetek, a Kraven, a vadász, de jön több DC-film is illetve Hajdú Szabolcs legutóbbi filmje is (Egy százalék indián). 

28/4/2025

Magyar Film Napja - Exkluzív premierek a Max kínálatában és egyedi műsorrend az HBO-n

Április 30-án ünnepeljük együtt a Magyar Film Napját! Exkluzív premierként érkezik a Max kínálatába a Kék Pelikán, a Bagossy Brothers Company - 10 éve úton, illetve elérhetővé válik a Mesterjátszma is. Az HBO-n és a Cinemaxon is több magyar alkotás is látható lesz aznap este.

14/4/2025

Breaking News: Megérkezett az első hivatalos bejelentés a készülő Harry Potter sorozatról

Az HBO saját gyártású Harry Potter-sorozatában a hatszoros Emmy-díjas, kétszeres Tony-díjas, Olivier-díjas, BAFTA- és Oscar-jelölt John Lithgow lesz látható Albus Dumbledore szerepében; Minerva McGalagonyt a Tony-, Golden Globe- és Olivier-díjas, Oscar- és Emmy-jelölt Janet McTeer alakítja; Perselus Pitont az Emmy- és BAFTA-jelölt Paapa Essiedu játssza; Rubeus Hagrid szerepében pedig a BIFA-jelölt Nick Frost lesz látható. Mindannyian a sorozat állandó szereplői közé tartoznak majd.

14/4/2025

A WARNER BROS. DISCOVERY BŐVÍTI LOVASSPORT-KÍNÁLATÁT

A Warner Bros. Discovery (WBD) és a Global Champions (GC) közötti megújított partnerkapcsolat keretében a Longines Global Champions Tour és a GCL eseményei elérhetők lesznek Magyarországon az Eurosporton és a Maxon. Trojan Paillot így nyilatkozott: „Egész évben közvetítjük ennek a lenyűgöző sportágnak az eseményeit, és még nagyobb láthatóságot adunk neki az olimpiák között.”

14/4/2025

The Last Of Us - fotó galéria és évad preview

Megérkezett a The Last Of Us 2. évada! A mellékletben megtalálható az összes fotó az új évad első részéhez, egy werk videó a részhez kapcsolodóan, illetve betekintőt is találhatók a következő részekhez!

09/4/2025

The Last Of Us - 3. évad berendelve

Még csak április 14-én indul várva várt sorozata második évada, de az HBO már most hivatalosan is berendelte a 3. évadot.