Skip to main content

Babilon Berlin - Október 9-én indul a nagysikerű német sorozat új évada

6 október 2022

A sikersorozat belép Németország sötét, 1930-as évekbeli időszakába

A Babilon Berlin című, nagysikerű detektívsorozat ősszel a weimari köztársaság végnapjaiban játszódó negyedik évadával tér vissza, amelyben a történet belép a sötét 1930-as évekbe. Az évad első két része Magyarországon október 9-én válik elérhetővé az HBO Maxon.

Míg az első három évad cselekménye a dübörgő húszas évek végének Berlinjében zajlott, a negyedik évad az 1930-as évek elejének kaotikus időszakában, a weimari köztársaság összeomlásának kezdetén játszódik. Az évad története tizenkét részben bomlik ki.

Berlin, 1930. A húszas évek aranykora globális tőzsdei összeomlásba torkollott. Az új évtized hajnalán, a nagy gazdasági világválság küszöbén határozottan másképp festenek a dolgok, mint addig. Még kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy táncot járjanak a vulkán peremén. De vannak, akik hasznot húztak a tőzsdekrachból, például az iparmágnás befektető Alfred Nyssen, aki éppen csak az egész világot szeretné zsebre tenni, vagy még annál is többet. A városban uralkodó káoszt a saját javára fordította többek közt az amerikai gengszter, Abe Goldstein is, aki szégyentelenül fitogtatja a vagyonát, miközben egy elveszett ereklye után kutat. Mások hatalmasat zuhantak a társadalmi ranglétrán, egyenesen a hajléktalanságba és nincstelenségbe. Közéjük tartozik Toni is, aki egy fiatalokból álló bandával csavarog, és a túlélésért küzd Berlin utcáin. Nővére, Charlotte nagyon aggódik emiatt, olyannyira, hogy még az állását is kockára teszi. Mindeközben Gereon nyomozása a boksz világába vezet, ahol politikailag kényelmetlenül közel kerül Hitler SA-jához. Vannak, akik még mindig a rend helyreállításával próbálkoznak. Felmerül a kérdés, hogy mi végre, hiszen a nácik egyre közelebb masíroznak a hatalomhoz...

„A Berlin utcáira is kiterjedő gengszterháború egyre inkább behúzza a nézőt a német történelem legsötétebb időszakába, kezdve 1930 szilveszterével” – árulják el a producerek, Stefan Arndt, Uwe Schott és Michael Polle. „Egyszerre örömteli és végtelenül izgalmas nézni, ahogy a korábbi évadokban megismert figurák és történetszálak Charlottén és bajtársain keresztül hatásosan és megindítóan találkoznak, és merész, új utakra indulnak.”

Az új évadban visszatérnek a főszereplők, Volker Bruch mint Gereon Rath felügyelő és Liv Lisa Fries mint Charlotte Ritter, a berlini nyomozóasszisztens.

A korábbi évadokból visszatér számos további színész, köztük Benno Fürmann, Lars Eidinger és Hannah Herzsprung. A negyedik évad új szereplői közt látható lesz Mark Ivanir, aki Abe Goldsteint alakítja, továbbá Barbara Philipp, Moisej Bazijan, Ronald Kukulies, Thomas Arnold, Lenn Kudrjawizki, Hannes Wegener és Max Raabe.

Az új évadot Achim von Borries, Bettine von Borries, Henk Handloegten, Khyana El Bitar és Tom Tykwer írta, és ismét Henk Handloegten, Achim von Borries és Tom Tykwer rendezte.

A nagy sikerű Babilon Berlin-sorozat legújabb évada Volker Kutscher Goldstein című regényének eseményeit dolgozza fel. A szerző a Gereon Rath nevével fémjelzett könyvsorozatával a weimari köztársaságból a náci diktatúrába történő átmenetről kívánt tablót állítani.

Tykwer ezúttal is Johnny Klimekkel együtt szerezte a zenét, melyet Max Raabe, Meret Becker és a nemzetközi hírnévnek örvendő Meute együttes ad elő.

A Babilon Berlin gyártója az X Filme Creative Pool az ARD Degeto, a Sky és a Beta Film közreműködésével. A sorozat koproducerei Christoph Pellander és Carolin Haasis (ARD Degeto), illetve Frank Jastfelder és Lucia Vogdt (Sky). Executive producerei az X Filme részéről Stefan Arndt, Uwe Schott és Michael Polle, koproducerei a Beta Film részéről Jan Mojto, Dirk Schürhoff és Moritz Herzogenberg.

Az új évad a Berlini-Brandenburgi Médiatanács, az NRW Film- és Médiaalapítvány és a Német Mozgókép Alapítvány támogatásával készült.

A Babilon Berlin negyedik évada október 9-én indul az HBO Maxon. A korábbi évadok teljes egészükben elérhetők a platformon.

Contacts

Pinczés-Pressing Ádám

PR Manager Warner Bros Discovery

Latest news

29/4/2026

HBO Max - 2025. május ajánló

Májusban az HBO Max kínálatában elérhető lesz klasszikus irodalmi adaptáció új köntösben (Üvöltő szelek), teljes akciófranchise (Jason Bourne-filmek), ikonikus zenés életrajzi film (Bohém rapszódia), animációs filmek a kicsiknek (Kung Fu Panda 4. és A Madagaszkár pingvinjei), továbbá  új évadokkal visszatérő sorozatok (Rick és Morty, Csavargások), illetve új ázsiai tartalmak (Song of a Samurai, K-Everything) is érkeznek a platformra, változatos műfaji kínálatot biztosítva a nézők számára.

27/4/2026

Sárkányok háza - Június 22-én indul a 3. évad az HBO Maxon

A 8 részes évad június 22-én indul az HBO Maxon és az HBO-n Évadfinálé: augusztus 10.

22/4/2026

A csernobili atomerőmű baleset 40. évfordulóján érkezik a Csernobil - napok, amelyek megrázták a világot című sorozat a Discovery csatornára

Negyven év telt el a világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta: 1986 áprilisában felrobbant a csernobili atomerőmű egyik reaktora, örökre megváltoztatva Európa és az egész világ biztonságról, energiáról és emberi felelősségről alkotott képét. A tragikus évforduló alkalmából a Warner Bros. Discovery bemutatja a Csernobil - napok, amelyek megrázták a világot című kétrészes dokumentumsorozatot, amely április 26-án, vasárnap este 22 órától látható a Discovery csatornáján.

12/4/2026

Már elérhető az HBO Max kínálatában a Tavaszi szél – Az ébredés című dokumentumfilm

Már elérhető az HBO Max kínálatában Topolánszky Tamás Yvan és Sümeghy Claudia által készített  Tavaszi szél – Az ébredés című dokumentumfilm, amely rövid idő alatt a hazai közönség és a szakma kiemelkedő figyelmét is kivívta: a film mozis pályafutása során közel 150 ezer nézővel a rendszerváltás óta a legnézettebb magyar dokumentumfilm lett, majd a limitált ideig tartó ingyenes elérhetőség alatt több mint 3,3 millió emberhez jutott el, messze felülmúlva minden várakozást. A film most exkluzívan az HBO Max felületén is elérhető lesz a magyar nézők számára, angol felirattal is.

31/3/2026

HBO Max - 2026. április ajánló

Áprilisban az HBO Max kínálata minden eddiginél sokszínűbb válogatással várja a nézőket: legendás klasszikusok, kultikus franchise-ok, friss HBO Original sorozatok és izgalmas dokumentumfilmek érkeznek egymás után, hogy a tavasz első hónapja valódi filmes és sorozatos élménymaratonná váljon. 

25/3/2026

Breaking news: Megérkezett az HBO saját gyártású Harry Potter sorozatának első előzetese

Az első évad címe: Harry Potter és a Bölcsek köve Premier: 2026 karácsonya

27/2/2026

HBO Max - 2026. március ajánló

Márciusban az HBO Max kínálata a drámáktól és kultikus klasszikusoktól az izgalmas sorozatpremiereken át az elgondolkodtató dokumentumfilmekig terjed, így a hónap szinte minden napjára jut egy emlékezetes történet. A friss bemutatók között megtaláljuk a filmtörténet meghatározó darabjait (Apollo 13, Gladiátor, A forrás, Holtodiglan), új blockbuster címeket (Roofman - A besurranó, Rajtakapva)  és vadonatúj HBO Original (DTF St. Louis, Rooster, A visszatérés s3) és vásárolt sorozatokat (The Lady, Fargo összes évad) is. 

23/2/2026

Rekordot döntött a Warner Bros. Discovery streamingje a téli olimpián – három számjegyű növekedés Európában

Milánó-Cortina 2026: a nézők száma a lineáris csatornákon és a streamingplatformokon is nőtt a 2022-es pekingi játékokhoz képest* Minden idők legsikeresebb streamingelt téli olimpiája: több mint 1000 órányi közvetítés az HBO Maxon és a discovery+-on, valamint népszerű új funkciók – például az Olympics Multiview A közösségi médiás videómegtekintések száma meghaladta a 4 milliárdot (+580% Peking 2022-höz képest) az Eurosport (Európa), illetve a TNT Sports (Egyesült Királyság és Írország) felületein

23/2/2026

Március 1-jén debütál az HBO Maxon Laudon Andrea első rövidfilmje

Március 1-jén válik elérhetővé az HBO Max kínálatában a Távol, Laudon Andrea első rövidfilmje, amely az első világháború idején játszódik, és az áldozathozatal, a veszteség és a felelősségvállalás kérdéseit vizsgálja.

17/2/2026

Nemzetközi filmfesztiválon debütál a Pogány Indulóról szóló dokumentumfilm

Az HBO díjnyertes dokusorozata, a Pogány Induló – Vajon mit mondana anya hazai sikere után nemzetközi porondon folytatja pályafutását. A külföldi fesztiválokra készült filmváltozat premierje a világ legnagyobb emberi jogi filmfesztiválján, a csehországi One World Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon lesz március 11-én.  Ráadásul az a megtiszteltetés érte a magyar alkotást, hogy ez lesz a fesztivál nyitófilmje!

13/2/2026

Jelentősen nőtt a téli olimpia nézettsége a Warner Bros. Discovery valamennyi platformján

Milánó-Cortina 2026: jelentősen nőtt a nézettség és a felhasználói aktivitás a Warner Bros. Discovery európai streaming- és fizetős tévés platformjain a 2022-es pekingi téli olimpiához képest. A Warner Bros. Discovery szolgáltatásain (HBO Max és discovery+) ez minden idők legsikeresebb téli olimpiai streaming-közvetítése, amely felülmúlja a pekingi 2022-es és a phjongcshangi 2018-as játékok eredményeit is. A játékokat követő streaming-előfizetők száma már az első három napban meghaladta a pekingi olimpia teljes időszakának összesített nézőszámát. A lineáris televíziós közvetítések nézettsége továbbra is erős, és számos európai kulcspiacon számottevő növekedést mutat.

06/2/2026

Made in Italy – így készül a Warner Bros. Discovery téli olimpiai közvetítése

A Warner Bros. Discovery (WBD) bemutatta a kifejezetten a 2026-os téli olimpiai játékokra épített stúdióit az olaszországi Cortinában és Livignóban Az olimpiai helyszínek közvetlen közelében kialakított bázisokról Európa-szerte több millió néző követheti majd élőben a 2026-os milánó-cortinai téli olimpia eseményeit A WBD első élő stúdióműsora február 6-án kerül adásba, a megnyitó ünnepséget megelőzően

03/2/2026

Biztos helyen az autós hosszútávú versenyzés elitje: az FIA WEC marad az Eurosporton

Az FIA endurance-világbajnokság minden futama – köztük a legendás Le Mans-i 24 órás verseny – az Eurosport és az HBO Max kínálatában lesz látható A Warner Bros. Discovery Sports Europe és az FIA WEC megújított, hosszú távú partnersége több mint 20 évre nyúló együttműködést hosszabbít meg Trojan Paillot így fogalmazott: „A motorsport a DNS-ünk része, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a rajongókat a bolygó legnagyobb versenyeivel kössük össze.”

30/1/2026

HBO Max - 2026. február ajánló

Februárban a romantikától a feszült thrillereken át a nagyszabású drámákig minden műfaj rajongói találnak kedvükre valót. Érkezik végre a világsikerű Heated Rivalry - Forró viszály első évada, jön a Legyek ura legfrissebb sorozat adaptációja, a 28 nappal/hónappal/évvel később filmek gyűjteménye és sok közönségkedvenc film is.  Február 6-tól indul a Milano Cortina 2026-os Téli Olimpia közvetítése, amely élőben követhető az Eurosporton és az HBO Maxon egyaránt  

29/1/2026

A Big Picture Awards zsűri különdíjat nyerte meg a Pogány Induló - Vajon mit mondana anya

Január 28-án este a Várkert Bazárban nagyszabású gála keretében adták át a Big Picture Awards 2026 díjait, amely 16 kategóriában ismerte el a televíziós és streaming szakma kiemelkedő teljesítményeit.