Az Eurosport és a TNT Sports összeállította a Roland Garros közvetítésének Grand Slam-kommentátori csapatát

Az Eurosport és a TNT Sports a 129. Roland Garroson neves kommentátorokkal és szakértőkkel erősíti közvetítését
A TNT Sportson először lesz látható a torna az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, valamint az Eurosporton 49 európai országban
Az Eurosport és a TNT Sports a 129. Roland Garroson neves kommentátorokkal és szakértőkkel erősíti közvetítését, akik végig meghatározó szerepet játszanak majd a rangos salakpályás Grand Slam-tenisztorna során.
Ez a páratlan szakértői csapat – amelynek tagjai között ott van John McEnroe, Jim Courier, Chris Evert, Mats Wilander és Boris Becker – összesen közel 100 Grand Slam-győzelmet szerzett egyesben, párosban és vegyes párosban, így hatalmas tapasztalatukkal és bajnoki mentalitásukkal gazdagítják majd a TNT Sports és az Eurosport minden platformon elérhető, világszerte közvetített Roland Garros-adásait.
Idén indul a TNT Sports és a Roland Garros közötti új, tíz évre szóló megállapodás, amelynek keretében a TNT Sports közvetíti a tornát az Egyesült Államokban. A nézők minden nap láthatnak majd kiemelt mérkőzéseket a TNT csatornán, a truTV-n egész napos, váltott élő közvetítésekkel követhetik az eseményeket, és minden egyes meccs elérhető lesz a Maxon is. A TNT Sports emellett a Roland Garros hivatalos otthona lesz az Egyesült Királyságban és Írországban is, valamint 49 európai országban** kizárólagos közvetítési jogokat kap, így folytatva az Eurosport 36 éves hagyományát. A TNT Sports és az Eurosport anyavállalata, a Warner Bros. Discovery, a Roland-Garros legnagyobb globális jogtulajdonosa, és a közvetítések során sztárokkal teli szakértői és stúdiócsapat gondoskodik majd a színvonalas műsorról.
-
Mats Wilander, aki 1982-ben, 1985-ben és 1988-ban is elhódította a Roland Garrost férfi egyesben, és összesen 47 győzelmet aratott 9 vereség mellett a párizsi salakon, elsősorban a TNT Sports UK és az Eurosport szakértőjeként lesz látható.
-
Alex Corretja, aki 2001-ben döntőt játszott a Roland Garroson, pályafutása során 17 egyéni és 3 páros ATP-tornagyőzelmet szerzett, szintén főként a TNT Sports UK és az Eurosport csapatát erősíti.
-
Tim Henman, aki 2004-ben elődöntős volt a Roland Garroson férfi egyesben, továbbá 11 egyéni és 4 páros ATP-tornagyőzelmet tudhat magáénak, szintén a TNT Sports UK és az Eurosport szakértőjeként működik közre.
-
Boris Becker, hatszoros Grand Slam-bajnok, háromszoros Roland Garros-elődöntős és a Nemzetközi Tenisz Hírességek Csarnokának tagja, szintén leginkább a TNT Sports UK és az Eurosport közvetítéseiben kap szerepet.
-
John McEnroe, a tenisz egyik legendája, aki 1999 óta tagja a Hírességek Csarnokának, 1977-ben vegyes párosban nyert Roland Garrost, 1984-ben döntőt játszott férfi egyesben, és összesen hét Grand Slam-címet szerzett egyéniben. Ő a TNT Sports amerikai, brit és az Eurosport közvetítéseiben is stúdió- és meccselemzőként jelenik meg.
-
Jim Courier, az egyetlen amerikai, aki egymás után kétszer (1991, 1992) is megnyerte a Roland Garros férfi egyesét, szintén stúdió- és meccselemzőként dolgozik a TNT Sports amerikai, brit és Eurosport adásaiban.
-
Chris Evert, aki rekordot jelentő hét alkalommal (1974, 1975, 1979, 1980, 1983, 1985, 1986) nyerte meg a Roland Garros női egyesét, a TNT Sports amerikai, brit és Eurosport közvetítéseiben csatlakozik a szakértői csapathoz.
-
Caroline Wozniacki, a 2018-as Australian Open női egyes bajnoka és 30 WTA-tornagyőzelem birtokosa, szintén stúdió- és meccselemzőként dolgozik a TNT Sports amerikai, brit és Eurosport közvetítéseiben.
A TNT Sports amerikai közvetítése – amely teljes egészében élőben jelentkezik Párizsból, május 25-től a TNT, a truTV és a Max csatornákon – további elismert szakértőkkel is kiegészül.
Venus Williams, aki 23 Grand Slam-címet nyert pályafutása során egyéniben és párosban, szintén csatlakozik a TNT Sports Roland Garros-közvetítéséhez: egy különleges sorozat házigazdájaként mutatja be a legendás salakpályás torna gazdag történetét, valamint a tenisz és a párizsi kultúra találkozását. Ezek a kisfilmek a TNT Sports és az Eurosport Roland Garros-közvetítéseiben is helyet kapnak majd.
Emellett Patrick McEnroe is közreműködik: ő lesz a mérkőzések egyik vezető kommentátora, időnként a truTV-n futó váltott élő közvetítések (whiparound) házigazdája, valamint meccs- és stúdióelemzőként is szerepet vállal a torna során.
Munkájukat tapasztalt kollégák egészítik ki, akik Párizsból közvetítik az eseményeket: Brian Anderson, Alex Faust és Mark Petchey is vezető kommentátorként dolgoznak, utóbbi a truTV whiparound közvetítéseit is vezeti majd. A párizsi helyszíni stúdióadásokat Adam Lefkoe vezeti.
Mary Joe Fernandez, aki 1993-ban döntőt játszott a Roland Garroson, és pályafutása során hét egyéni, valamint tizenhét páros tornagyőzelmet szerzett, riporterként és szakértőként lesz jelen az eseményen. Jon Wertheim, elismert teniszújságíró és a 60 Minutes munkatársa, esszékkel és szakmai hozzájárulásokkal színesíti a TNT Sports Roland Garros-közvetítését.
A torna közeledtével további műsorokkal, produkciós részletekkel és tartalmi információkkal is jelentkezünk majd.
*A Max streaming szolgáltatás elérhető Franciaországban, Görögországban, a skandináv országokban, az Ibériai-félszigeten, Közép- és Kelet-Európában, valamint az Egyesült Államokban; Belgiumban és Hollandiában HBO Max néven működik a platform. Németországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban jelenleg a discovery+ szolgáltatás érhető el, egészen addig, amíg a Max 2026-ban el nem indul ezekben az országokban.
**Az európai közvetítés Franciaország kivételével minden országra kiterjed.
A TNT Sports (USA) bemutatása
A TNT Sports a prémium sporttartalmak globális piacvezetője. Az amerikai TNT Sports portfóliója átfogó együttműködéseket foglal magában a következő szervezetekkel: National Basketball Association (NBA), Major League Baseball (MLB), az NCAA Division I férfi kosárlabda-bajnokság, National Hockey League (NHL), az Egyesült Államok Labdarúgó Szövetsége, Unrivaled, NASCAR, Roland-Garros, Big 12 és BIG EAST. Saját tulajdonú és üzemeltetésű platformjai között kiemelkedik a Bleacher Report, amely a fiatal sportrajongók első számú digitális célpontja, valamint a House of Highlights, a B/R W Sports, a Golf Digest és további digitális és közösségi márkák. Emellett a TNT Sports a társtulajdonosa az NBA Digitalnak, amely magában foglalja az NBA TV-t, az NBA.com-ot, az NBA LEAGUE Pass-t, az NBA Appot és az NBAGLEAGUE.com-ot, valamint az NCAA.com-ot és az NCAA March Madness Live-ot is. Az Egyesült Királyságban és Írországban a TNT Sports élőben közvetíti a Premier League-et, a közelgő 2026-os milánói-cortinai téli olimpiát, a Premiership Rugby-t, a MotoGP-t, az UFC-t, a bokszot és számos más sporteseményt. Európa-szerte a TNT Sports kínálatába tartozik az Australian Open és a Roland-Garros, a Grand Tour kerékpárversenyek, minden jelentős téli sport világbajnokság és világkupa, valamint a 2026 és 2032 közötti olimpiai játékok és még sok más esemény.
A TNT Sports (UK) bemutatása
A TNT Sports exkluzív élő sportközvetítéseket kínál, többek között a Premier League, az UEFA Bajnokok Ligája, az UEFA Női Bajnokok Ligája, az UEFA Európa-liga, az UEFA Konferencia Liga, a férfi és női Premiership Rugby, a MotoGP, a brit és világbajnoki Superbike, a krikett, az UFC, az Australian Open és a Roland-Garros tenisztornák, a Grand Tour kerékpárversenyek, a WHOOP UCI Mountain Bike Világsorozat, minden jelentős téli sport világbajnokság és világkupa, a snooker, valamint a 2026 és 2032 közötti olimpiai játékok közvetítésével. Az Egyesült Királyságban a discovery+ a TNT Sports hivatalos streaming platformja. A TNT Sports minden jelentős tévészolgáltatónál elérhető, így például az EE TV-n, a Sky-n és a Virgin Medián is, akár négy csatornán (TNT Sports 1, 2, 3, 4) HD és SD minőségben. A TNT Sports Ultimate bizonyos eseményeket UHD-felbontásban, magas dinamikatartománnyal (HDR), mozi minőségű képpel és színekkel, valamint Dolby Atmos hangzással kínál. A TNT Sports Box Office révén az előfizetők és a nem előfizetők is pay-per-view alapon nézhetik meg a legizgalmasabb eseményeket. A TNTSports.co.uk oldalon a rajongók a legfrissebb híreket, véleményeket, élő eredményeket, szakértői elemzéseket és ingyenesen megtekinthető videókat találnak az élőben közvetített sporteseményekről.
A Warner Bros. Discovery Sports Europe-ról
A Warner Bros. Discovery (WBD) Sports Europe a WBD sportmárkáinak, csatornáinak és platformjainak portfólióját képviseli Európában. Havonta összesen 130 millió embert ér el, több mint 200 piacon és 20 nyelven, minden olyan platformon, ahol a nézők jelen vannak: ingyenes és fizetős tévén, streaming szolgáltatásokon, online és közösségi felületeken keresztül.A WBD Sports Europe portfóliójába tartozik a népszerű Eurosport és a TNT Sports (az Egyesült Királyságban és Írországban), valamint sportműsorok és tartalmak a WBD ingyenes tévécsatornáin, továbbá streamingen a Max és a discovery+ platformokon. Ezek a márkák a világ legnagyobb sporteseményeit hozzák el a nézőknek: a WBD Sports Europe az olimpiai játékok otthona Európában, közvetíti a tenisz Grand Slam tornáit, a kerékpársport háromhetes körversenyeit (Grand Tour), évente több mint 1000 élő kerékpáros közvetítéssel, a WHOOP UCI Mountain Bike Világsorozatot, egyes piacokon egész évben a PGA TOUR-t, az FIM Endurance Világbajnokságot, a The Ocean Race-t, a Snooker World Tourt, az FIM Speedway GP-t, a Speedway of Nations-t és a Speedway World Cupot, valamint minden jelentős téli sport világbajnokságot és világkupa-eseményt. A WBD Sports Europe teljes körű szolgáltatást kínál saját eseményszervezési és promóciós részlegével, amely évente több mint 35 eseményt felügyel négy globális bajnokság keretében, és elnyerte az ISO20121 tanúsítványt a fenntartható rendezvényszervezési gyakorlatokért.
Contacts
