Skip to main content

A WARNER BROS. DISCOVERY ÉS A FRANCIA TENISZSZÖVETSÉG MEGHOSSZABBÍTJA MEGÁLLAPODÁSÁT: 2030-IG KÖZVETÍTIK A ROLAND-GARROS-T EURÓPÁBAN*

10 június 2025

A Warner Bros. Discovery (WBD) és a Francia Teniszszövetség (FFT) meghosszabbította megállapodásukat, amelynek értelmében a Roland-Garros továbbra is a WBD csatornáin és platformjain lesz látható egész Európában* (Franciaország kivételével) legalább 2030-ig.

Az új megállapodást, amelynek köszönhetően a WBD és a Francia Teniszszövetség együttműködése immár több mint 40 évre nyúlik vissza, június 8-án, vasárnap írta alá Gilles Moretton, a szövetség elnöke, valamint Andrew Georgiou, a WBD Sports Europe elnöke és ügyvezető igazgatója, közvetlenül a Roland-Garros férfi egyes döntője előtt.

Az Eurosport, amely 1989-ben közvetítette először a Roland-Garros-t, továbbra is sugározza a tornát hagyományos csatornáin egész Európában. Az Egyesült Királyságban és Írországban kizárólag a TNT Sports adja majd a mérkőzéseket. 2026-tól minden összecsapás élőben követhető lesz az HBO Max streaming szolgáltatáson keresztül is**.

A TNT Sports és az Eurosport exkluzív élő közvetítése minden Roland-Garros-mérkőzésről nemcsak a pályán zajló eseményekre fókuszál, hanem arra is, hogy minden történetet bemutassanak, minden elérhető platformon. A 360 fokos tenisz-ökoszisztéma a közvetített meccseken túl is izgalmas tartalmakkal bővíti a történetmesélést. Helyi nyelvű közösségi média- és digitális felületeik – köztük a TNT Sports és az Eurosport, amelyek 19 nyelven szolgáltatnak tartalmat egész Európában – 2025-ben eddig több mint 620 millió videómegtekintést és közel 30 millió közösségi médiás aktivitást értek el a Roland-Garros alatt.

Legyen szó meccsösszefoglalókról, kiemelt jelenetekről, vagy izgalmas, exkluzív bónusztartalmakról, amelyekben páratlan teniszikonok és műsorvezetők szerepelnek, ez az élményszerű történetmesélés közelebb hozza a rajongókat a pályán zajló eseményekhez és a versenyzőkhöz, új nézőket vonz a sporthoz, és minden eddiginél átfogóbb közvetítést biztosít.

Gilles Moretton, a Francia Teniszszövetség elnöke így nyilatkozott: „Örömmel folytatjuk hosszú távú együttműködésünket a Warner Bros. Discovery-vel, és köszönjük a folyamatos bizalmat, amelyet ennek a megállapodásnak a megújításával is megerősítettek.A Roland-Garros európai nézettségi adatai kiválóan bizonyítják, hogy az FFT egyre vonzóbb tornát tud szervezni, és hogy a Warner Bros. Discovery képes a versenyünket eljuttatni európai rajongóinkhoz. Ez a megújított partnerség tökéletesen tükrözi növekvő nemzetközi ambícióinkat.”

Andrew Georgiou, a WBD Sports Europe elnöke és ügyvezető igazgatója így nyilatkozott: „Nagy öröm számunkra, hogy továbbra is közvetíthetjük a Roland-Garros rangos és nagy múltú tornáját, és boldogok vagyunk, hogy továbbra is élőben hozhatjuk el ezt a milliókat megszólító és megmozgató eseményt Európa-szerte. Kevés olyan sportpartnerség létezik, amely több mint 40 évet ölel fel, de ezzel a megállapodással büszkék vagyunk, hogy elértük ezt a mérföldkövet. Szeretnénk köszönetet mondani a Francia Teniszszövetségnek a tartós bizalomért és támogatásért, amit azért kapunk, hogy évről évre megoszthassuk a Roland-Garros nagyszerű történeteit rajongók millióival.”

Az új, hosszú távra szóló megállapodás még szorosabbra fűzi a WBD és a Francia Teniszszövetség (FFT) kapcsolatát. Az egész Európára kiterjedő, széleskörű közvetítések mellett 2025-ben​​* először volt élőben látható a Roland-Garros az Egyesült Államokban is, a TNT Sports csatornán, a Max streaming platformon, valamint a TBC és a truTV csatornákon.

A Warner Bros. Discovery több országban is rekordnézettséget ért el: például Olaszországban és Spanyolországban már az idei Roland-Garros első hetében kiemelkedő számokat hozott az Eurosport közvetítése. Lengyelországban 2025-ben ez a harmadik legnézettebb Roland-Garros az Eurosport történetében a nézett percek alapján, míg az Egyesült Királyságban a TNT Sports csatornán 2017 óta ez a második legnézettebb élő közvetítés. A Warner Bros. Discovery streaming platformjain is jelentős növekedést tapasztaltak: Olaszországban 36, Hollandiában 46 százalékkal nőtt az egyedi videónézők száma, de az Egyesült Királyságban (7%) és Németországban (8%) is emelkedtek a nézettségi adatok

-VÉGE-


Megjegyzések:
*A Warner Bros. Discovery Roland-Garros közvetítése nem vonatkozik Franciaországra. Az egyezményben szereplő országok: Albánia, Andorra (francia nyelv kivételével), Örményország, Ausztria, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Dánia, Észtország, Finnország, Grúzia, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Izrael, Olaszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Koszovó, Lettország, Liechtenstein, Spanyolország, Litvánia, Luxemburg, Észak-Macedónia, Málta, Moldova, Monaco (francia nyelv kivételével), Montenegró, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Csehország, Románia, Oroszország, San Marino, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Svájc, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna, Egyesült Királyság, Üzbegisztán és Vatikánváros.
**2025-ben a Roland-Garros a Max platformon érhető el Görögországban, az északi országokban, az Ibériai-félszigeten, Közép- és Kelet-Európában, valamint az Egyesült Államokban; a discovery+ szolgáltatáson az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Németországban; illetve az HBO Maxon Hollandiában és Belgiumban.

A Francia Teniszszövetségről
A Roland-Garros kihagyhatatlan esemény mind a sportkedvelők, mind a nagyközönség számára. 2024-ben a Roland-Garros 675 081 nézőt fogadott, és világszerte 220 országban közvetítették, így ez a tenisztorna a világ egyik vezető sporteseményévé vált. A Francia Teniszszövetség szervezésében megvalósuló Roland-Garros az egyetlen Grand Slam-torna, amelyet salakpályán játszanak – ez a tenisz egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű borítása.

A Warner Bros. Discovery Sportról
A Warner Bros. Discovery (WBD) Sports Europe a WBD sportmárkáinak, csatornáinak és platformjainak portfólióját képviseli Európában. Havonta összesen 130 millió embert ér el, több mint 200 piacon, 20 nyelven, minden olyan platformon, ahol a nézők jelen vannak: ingyenes és fizetős televízióban, streaming szolgáltatásokon, online és a közösségi médiában. A WBD Sports Europe része a népszerű Eurosport és TNT Sports márka az Egyesült Királyságban és Írországban, valamint sportműsorok és tartalmak a WBD ingyenes csatornáin, illetve a Max és discovery+ streaming platformokon. Ezeken keresztül a világ legnagyobb sporteseményeit hozzák közelebb a nézőkhöz. Ide tartozik például az olimpiai játékok európai közvetítése, a tenisz Grand Slam tornái, a kerékpáros Grand Tour versenyek, évente több mint 1000 élő kerékpáros közvetítés, az UCI Track Champions League, a WHOOP UCI Mountain Bike World Series, egyes piacokon egész évben a PGA TOUR, a The Ocean Race, a Snooker World Tour, az ABB FIA Formula E világbajnokság, a FIM Speedway GP, Speedway of Nations és Speedway World Cup, valamint minden jelentős téli sport világbajnokság és világkupa. A WBD Sports Europe teljes körű kínálatát az eseményszervezési és promóciós részleg egészíti ki, amely évente négy globális bajnokságban több mint 35 eseményt felügyel, és elnyerte az ISO20121 minősítést a fenntartható eseményszervezési gyakorlatokért.



Contacts

Pinczés-Pressing Ádám

PR Manager Warner Bros Discovery



Latest news

21/7/2025

HBO Max - 2025. augusztus ajánló

Superman gyűjtemény, Peacemaker - Békeharcos 2. évad, Outlander - Vér a véremből, Végső állomás: Vérvonalak, Majmok bolygója-filmek... csak pár cím az augusztusi kínálatából. Érdemes lesz a nyár utolsó hónapjában is az HBO Maxot választani.

18/7/2025

Pénteki premierek az HBO Maxon - Végső állomás filmek

Tetszett a mozikban nagy sikerrel futó Végső állomás: Vérvonalak? Itt az ideje, hogy újra megnézd a kult horror széria korábbi filmjeit az HBO Maxon. Mindegyik film eredeti nyelven, szinkronosan és feliratosan is megtekinthető.

17/7/2025

Dokusorozat készül Pogány Indulóról

Egyedülálló HBO dokusorozat készül az egyik legizgalmasabb fiatal, hazai zenészről, Szirmai Marcellről, azaz Pogány Indulóról. A karakteres hangjáról és meghatározó szövegeiről ismert rapper története 3 évvel ezelőtt kezdődött, azóta pedig a magyar zenei élet megkerülhetetlen alakjává vált. A forgatás az első budapesti önálló fellépéseitől a legnagyobb színpadokig, teltházas aréna koncertekig kíséri a történetét, egy mélyebb betekintést engedve Marci személyes életébe, és általa a generációja kihívásaiba is. A négy részes sorozat egy felnövés történet, karrierút és korlenyomat is egyben, amit Tóth Olivér Márk, Hégető Honorka-díjas újságíró rendez, az HBO és a The Speak Easy Project támogatásával. A Pogány Induló - Vajon mit mondana anya dokusorozat még idén látható lesz az HBO Max-on. 

15/7/2025

Harry Potter - Első kép a Nick Frost alakította Hagridról

Elkezdődött a Harry Potter sorozat forgatása és megérkezett az első kép a Nick Frost alakította Rubeus Hagridról.

14/7/2025

Harry Potter - Megkezdődött az HBO saját gyártású sorozatának forgatása

Elkezdődött az HBO saját gyártású Harry Potter-sorozatának forgatása a Warner Bros. leavesdeni stúdiójában, az Egyesült Királyságban. A sorozat 2027-ben debütál az HBO-n és az HBO Maxon, azokban az országokban, ahol a szolgáltatás elérhető, beleértve Németországot, Olaszországot és az Egyesült Királyságot, amelyekben hamarosan bevezetésre kerül.

14/7/2025

Lola Cars és Warner Bros. Discovery: Szuperhős-erővel berobbanó, többéves partnerség – Superman köntösben száguld Berlinben a Formula E

A motorsport-technológia élvonalában járó Lola Cars és a világszerte ismert Warner Bros. Discovery szponzori együttműködést jelentett be A partnerség első állomásaként a berlini ABB FIA Formula E Világbajnokság 13. és 14. futamán Superman-tematikájú autódekorációval és versenyzői overallokkal robbantottak, épp a DC Studios új Superman-filmjének premierje alkalmából

10/7/2025

Stuart Fails to Save the Universe - Az HBO Max berendelte az Agymenők új spin-off sorozatát

·Az HBO Max megrendelte az Agymenők-sorozat Stuart Fails to Save the Universe című spinoffját, melyet a Chuck Lorre Productions és a Warner Bros. Television gyárt. A vígjátéksorozat executive producerei az Emmy-jelölt alkotók, Chuck Lorre, Zak Penn és Bill Prady lesznek.

09/7/2025

Visszatért az HBO Max

Jó újra otthon!

04/7/2025

Pénteki premierek a Maxon - Bűnösök, Duster finálé, Kneecap

Izgalmas horror, hangulatos feel good akció sorozat és zenei dramedy a Max mai kínálatában!

03/7/2025

A Warner Bros. Discovery minden szakaszt élőben hoz el a Tour de France-ról

A Warner Bros. Discovery minden eddiginél átfogóbb élményt nyújt a férfi és női  Tour de France közvetítésével, több millió nézőhöz juttatva el a versenyeket Európában és Ázsiában, 20 különböző nyelven. A Max és HBO Max új négykamerás multiscreen élményével a nézők egyszerre több nézőpontból követhetik az eseményeket, miközben az Eurosport folyamatosan közvetíti a verseny izgalmait. A legendás francia bringás, Romain Bardet is csatlakozik a WBD helyszíni szakértői csapatához, ahol olyan nevekkel dolgozik együtt, mint Alberto Contador és Jens Voigt.

30/6/2025

Max - 2025. július ajánló

A Maxból idén nyáron HBO Max lesz. Július folyamán elsősorban a filmek kerülnek a középpontba, hiszen érkezik Ryan Coogler zseniális (horror)filmje, a Bűnösök és elérhető lesz többek között az öt filmet számláló Végső állomás gyűjtemény is. 

30/6/2025

WIMBLEDON ÉLŐBEN – A WARNER BROS. DISCOVERY KÖZVETÍTÉSÉBEN

Minden wimbledoni mérkőzés elérhető lesz több millió rajongó számára 11 európai piacon az Eurosporton, a Maxon és az HBO Maxon. Carlos Alcaraz visszatér az emlékezetes Roland-Garros után, hogy megvédje wibledoni címét, míg Barbora Krejčíková lehet az első női játékos tíz év után, aki meg tudja védeni a bajnoki címet.

27/6/2025

Pénteki premierek a Maxon - Halálos iramban X, Keskeny út a boldogság felé, Holnap meghalok

Magyar filmek és egy blockbuster franchise legújabb része is elérhető vált a Max kínálatában.

20/6/2025

Pénteki premierek a Maxon - Mi vagyunk Azahriah és Egy Minecraft film,

Mától elérhető az év egyik legsikeresebb blockbuster filmje és a népszerű énekesről szóló film is!

18/6/2025

40 éves a Discovery Channel

Készülj egy különleges jubileumi hétre, amelyben a Discovery estéről estére a legnépszerűbb műfajokat ünnepli, elhozva a legkedveltebb tartalmakat és új epizódokat a nézők kedvenc műsoraiból.