Skip to main content

A híd - Bemutatjuk az HBO reality sorozatának szereplőit

6 június 2023

Az augusztus 11-én érkező reality sorozat szereplői között akad fizikus, zenész, tervezőmérnök, színész, dekoratőr - különböző életkorú és stílusú karakterek, akikben a helyszínen szembesülnek először azzal, mi is lesz a feladatuk.

Az HBO minden tartalmában hangsúlyt fektet a jól megkülönböztethető, érzelmeket kiváltó, őszinte karakterekre. Ez A híd esetében sincs másképp. A kiválasztásnál fontos volt, hogy a végső csapat tagjai a lehető legkülönbözőbbek legyenek, eltérő életkorral, háttértörténetekkel, motivációkkal. A külső jegyeknél azonban lényegesebbek voltak a személyiségek és az olyan tapasztalatok, képességek, amik a feladat teljesítéséhez vagy akár csoportdinamika kialakulásához szükségesek lehetnek. A folyamat egyik érdekessége - ami az őszinte reakciókhoz is jócskán hozzájárult - az volt, hogy a legtöbb reality castinggal ellentétben, a szereplők itt csak a forgatás elindulását követően tudták meg azt, hogy mi is lesz a pontos feladat. Vagyis, hogy kevesebb mint 3 hét alatt kell felépíteniük egy 250 méteres hidat, hogy eljussanak a 30 millió forinthoz, ehhez pedig saját magukon és a rendelkezésükre álló egyszerű kézi szerszámokon és eszközökön kívül, más segítséget nem kapnak. 

A sorozat műsorvezetője a közkedvelt tartalomgyártó, Magyarósi Csaba, aki ezúttal a háttérből figyeli a játék alakulását és folyamatosan döntési helyzet elé állítja a játékosokat.

A műsor természetesen számos fordulatot tartogat majd a 14 kezdő és 2 később csatlakozó játékos számára. De ismerjétek meg őket egy kicsit jobban:

 

  • Tölgyesy Csaba, a karizmatikus tervezőmérnök, aki esetében már az első pillanattól egyértelmű, hogy mi is lesz a szerepe a híd építésében.
  • Fekete Miki, kétségkívül a csapat legerősebb tagja, akinek erejénél csak kedvessége és humora nagyobb.
  • Molnár Janka Sára, a lelkes (elméleti) fizikus, aki közösségi médiában népszerűsíti a tudományt, most azonban gyakorlatba kell ültetnie a tudását.
  • Budai Zsuzsa, a természetbarát vállalkozó, akit nem retten meg az erdőtől, a feladattól és a konfliktusoktól sem.
  • Kusztos Vera, az erdélyi amazon, aki férfiakat megszégyenítő erővel és kitartással veti bele magát a legkeményebb fizikai munkába is.
  • Havasi Gergő, az élsportoló, kajakozó, akinek élete a verseny. Egy korábbi szívrohamból felépülve elsődleges célja bebizonyítani, hogy sosem érdemes feladni.
  • Popovics Polett, a nagybetűs örök optimista, ceremóniamester és utánpótlás hokiedző, akinek a  hitvallása, hogy mindent meg lehet oldani csak akarat kérdése.
  • Fajt Alex,  influencer, színész, aktivista, aki nemcsak fizikai erejét de lelki kitartását is próbára teszi a játékban.
  • Kovács Kitti, a klasszikus szépség, aki a modellkedés és videóklippek csillogó világát váltja le az erdő közepén lévő tópartra és a kemény fizikai munkára.
  • Noé Viktor, a határozott, véleményét nem cenzúrázó színész, akitől a szerelés és építés látszólag nagyon távol áll.
  • Ficsor Anett, az empatikus dekoratőr, aki folyamatosan keresi azokat a kihívásokat, amiben fejlődni tud, hogy megugorja a saját maga által támasztott elvárásokat.
  • Németh Márk, a fiatal zenész, aki talán maga sem gondolta volna, hogy a gitárját valaha baltára cseréli az erdélyi vadonban.
  • Kútvölgyi Sára, a mindig pörgős, cserfes, energikus modell, aki életében először néz szembe ilyen komoly fizikai kihívással.
  • Varga Ádám, aki most A besúgós szerepével ellentétben sefteléssel nem, maximum taktikával tud az élre törni.
  • Rikk Ági, az ország egyik legismertebb sminkese és sminkoktatója, aki számos műsor háttércsapatában dolgozott már, de a reflektorfénybe ritkán áll ki. A csapathoz rövid idővel az indulás után csatlakozik.
  • Bakos Gergő, családapa és asztalos, aki a műsor kedvéért design tömörfa alkotásait cseréli le rövid időre egy másik típusú fából készülő, monumentális alkotásra: a hídra. Ágihoz hasonlóan ő is később csatlakozik a csapathoz.

Különböző típusú emberek, igazi karakterek, akik nagyon természetesek. Már csak az a kérdés, hogy képesek lesznek e a közös célért áldozatokat hozni, összefogni.” /Závorszky Anna, producer/

A sorozat augusztus 11-én indul az HBO Maxon.

Contacts

Pinczés-Pressing Ádám

PR Manager Warner Bros Discovery

Latest news

03/2/2026

Biztos helyen az autós hosszútávú versenyzés elitje: az FIA WEC marad az Eurosporton

Az FIA endurance-világbajnokság minden futama – köztük a legendás Le Mans-i 24 órás verseny – az Eurosport és az HBO Max kínálatában lesz látható A Warner Bros. Discovery Sports Europe és az FIA WEC megújított, hosszú távú partnersége több mint 20 évre nyúló együttműködést hosszabbít meg Trojan Paillot így fogalmazott: „A motorsport a DNS-ünk része, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a rajongókat a bolygó legnagyobb versenyeivel kössük össze.”

30/1/2026

HBO Max - 2026. február ajánló

Februárban a romantikától a feszült thrillereken át a nagyszabású drámákig minden műfaj rajongói találnak kedvükre valót. Érkezik végre a világsikerű Heated Rivalry - Forró viszály első évada, jön a Legyek ura legfrissebb sorozat adaptációja, a 28 nappal/hónappal/évvel később filmek gyűjteménye és sok közönségkedvenc film is.  Február 6-tól indul a Milano Cortina 2026-os Téli Olimpia közvetítése, amely élőben követhető az Eurosporton és az HBO Maxon egyaránt  

29/1/2026

A Big Picture Awards zsűri különdíjat nyerte meg a Pogány Induló - Vajon mit mondana anya

Január 28-án este a Várkert Bazárban nagyszabású gála keretében adták át a Big Picture Awards 2026 díjait, amely 16 kategóriában ismerte el a televíziós és streaming szakma kiemelkedő teljesítményeit. 

22/1/2026

“A Te Olimpiád. A Te választásod.” A választás szabadságát állítja középpontba a Warner Bros. Discovery új kampánya a milánó-cortinai téli olimpia előtt

Mivel közeledik a milánó-cortinai téli olimpia megnyitója, a Warner Bros. Discovery bemutatta új imázsfilmjét, amely a szenvedélyes szurkolás hangulatát és az olimpia átélésének élményét idézi meg a vállalat csatornáin és platformjain.

21/1/2026

25 éves lett a Harry Potter és a Bölcsek Köve film

Egy éven keresztül tartó ünneplésre készül világszerte a Warner Bros. Discovery, hogy méltóképpen ünnepelhessék meg Harry Potter mágikus mozifilmjének 25 éves évfordulóját.

19/1/2026

A Hét Királyság Lovagja - Már elérhető a Trónok harca világában játszódó HBO sorozat (képek)

George R.R. Martin novellái alapján készült HBO sorozat epizódjai hétfőnként érkeznek az HBO Maxra és az HBO-ra!

14/1/2026

Eufória - Április 13-án érkezik a kult sorozat 3. évada (előzetes)

Az Eufória az HBO történetének egyik legnézettebb sorozata, első két évada összesen 25 Emmy®-jelölést és 9 győzelmet szerzett. 

13/1/2026

4 jelölést kapott a Pogány Induló sorozat a Big Picture Awards versenyében

Nyilvános a Big Picture Awards 2026 döntős mezőnye – 15 kategória, 134 pályázat, 49 döntős nevezés A Pogány Induló - Vajon mit mondana anya shortlistre került a legjobb infotainment / dokumentum műsor, a legjobb operatőr és vágó, továbbá a legjobb promóciós kampány kategóriában is. Az Eurosport kommentátora, Szántó Petra az év sportműsorvezetője kategóriában kapott jelölést.

12/1/2026

Az Ausztrál Open összes mérkőzése élőben a Warner Bros. Discovery kínálatában

Az HBO Max az Ausztrál Open összes mérkőzését élőben közvetíti, miközben az Eurosport immár 32. éve számol be a tornáról Összesen több mint 50 Grand Slam-győzelemmel rendelkező teniszlegendák közvetítenek a Melbourne Parkból, köztük John McEnroe, Jim Courier és Mats Wilander A főtábla eseményeinek élő közvetítése január 18-án, vasárnap indul

06/1/2026

Sztárszakértők panteonja erősíti a Warner Bros. Discovery európai csapatát a milánó-cortinai téli olimpián

Egy összesen 109 olimpiai éremmel rendelkező legendás téli sport szakértői gárda gondoskodik a nézők tájékoztatásáról a Warner Bros. Discovery Milánó-Cortina 2026-os téli olimpiai közvetítései során Új, saját gyártású olimpiai műsorok mutatják be a feltörekvő sízőket és snowboardosokat A téli olimpia élő közvetítése a Warner Bros. Discovery platformjain február 4-én, szerdán kezdődik

22/12/2025

HBO Max - 2026. január ajánló

Az HBO Max az újév első napjaitól kezdve változatos és sokszínű tartalommal várja a nézőket: visszatérő sorozatok (Vészhelyzet Pittsburghben, Ősember, Ipar, Doki), kiemelt premierek (A Hét Királyság lovagja), látványos animációs filmek (Pókember: A pókverzumon át, Angry Birds filmek), közönségkedvenc franchise-ok (Transformers, Alkonyat). klasszikusok (Whiplash, Tudom, mit tettél tavaly nyáron) és fesztiválsikerek (Queer, Véletlenül írtam egy könyvet) sorakoznak egymás után. Ennél jobban nem is indulhatna az év!

19/12/2025

Pogány Induló: Vajon mit mondana anya - A teljes évad elérhető az HBO Maxon

Pogány Induló berobbant az HBO Maxra és a premierje óta a legtrendibb sorozat az IT: Welcome To Derry mellett. A 4 részes dokusorozat befejező epizódja már elérhető a streaming platformon!

16/12/2025

Vészhelyzet Pittsburghben - Január 9-én érkezik az Emmy-díjas sorozat új évada az HBO Maxra

A John Wells Productions és a Warner Bros. Television gyártásában, R. Scott Gemmill alkotásában készült sorozat főszerepében Noah Wyle látható.  A 15 részes második évad január 9-én debütál az HBO Maxon

15/12/2025

Egyik csata a másik után - A Golden Globe jelölt film december 19-től látható az HBO Maxon

Paul Thomas Anderson 9 Golden Globe és 14 Critics Choice Awardra jelölt filmje, az Egyik csata a másik után december 19-én, pénteken debütál az HBO Maxon és december 28-án az HBO csatornáján.

12/12/2025

Íme az HBO Max 2026-os kínálata (videó)

Megérkezett az HBO Max 2026-os videója, amelyben exkluzív jeleneteket láthatóak az Eufória, a Sárkányok háza új évadaiból és betekintést kaphatunk az új sorozatokba, többek között a Lanterns, a Rooster és még sok minden másba is!