Skip to main content

A Fehér Lótusz megihlette a magyar rappereket - Lil Frakk és Gege „Rendben leszek” című dala ma debütál

24 március 2025

 

Az HBO kult sorozata nemcsak a világot hódította meg, hanem a hazai zenei élet arcait is megihlette. Lil Frakk és Gege már több sikeres közös munkán vannak túl, de a Téboly turné óta most először jönnek ki közös alkotással.

 

 

Lil Frakk régóta a sorozat rajongója: „Mindig is szerettem azokat a filmeket/sorozatokat, amikben a fény/csillogás mögé nézhetünk. Főleg, ha ez szarkasztikus módon van tálalva. Ezért nagy kedvencem például Robert Östlundt-tól A szomorúság háromszöge (de a rendező teljes munkássága), és a Hatalmas kis hazugságok is ilyen volt, aztán jött a Fehér Lótusz. Én egy olyan narratívát adtam a verzémnek, amivel eddig mindegyik évadban lehetett találkozni. Sokszor döntenek úgy párok, hogy mentsék a menthetőt, hogy egy kicsekkolás, egy romantikus utazás, majd megmentheti a kapcsolatot. Sokszor pont ezek az utak, amikor csak egymásra/magatokra tudtok figyelni, így minden kis rezdülés felerősödik, a feszültségek könnyebben kikerülnek a svédasztalra. Az én verzém azt fogta meg, hogy egy ilyen mentöőv, pont süllyedéshez vezethet."

Gege is a kezdetek óta követi a sorozatot, így nagyon egyszerű volt számára a szövegében is megjeleníteni a történet mondandóját, életérzését.   Az első évad óta nagy fanja vagyok a Fehér Lótusznak, kétszer is végignéztem a Hawaii etapot. Engem az kap el a sorozatban, hogy rávilágít, hogy a kiszakadós helyzetek valójában beszakadósak. Sokszor úgy gondolunk a kikapcsolódásra, mint valami olyan idő, amit pont hogy nem magunkkal kell töltenünk, hanem magunk mögött hagyhatjuk az életünket és végre valami mást húzhatunk elő. Pedig pont ilyenkor jönnek elő a legbelső tulajdonságaink, és csordul ki az a bizonyos pohár. Vagy inkább összetörik. Próbáltam a verze szövegében is ezzel operálni, és bemutatni ennek a helyzetnek a paradoxonságát."

Az elmúlt időszakban nem volt olyan, hogy egy ilyen nagy nemzetközi produkció szabad kezet ad a lokális alkotóknak, hogy “szabadon garázdálkodjanak”egy-egy főcímdallal, ez a kollab ezért is extrán különleges.

A sorozat fináléja április 7-én érkezik, de addig is valaki hangulatba akar kerülni, Lil Frakk és GegeRendben leszek” cím dalát érdemes hallgatnia, amely mától elérhető a Spotify-on és az  Apple Musicon. A Max Tiktok oldalán pedig egy rövid videón meg is nézhetitek a dalt.

Spotify

Apple Music

Tiktok

A sorozat korábbi évadai visszanézhetőek a Maxon, az új epizódok pedig hétfőnként debütálnak az HBO-n és a Max streaming platformján.

 

Contacts

Pinczés-Pressing Ádám

PR Manager Warner Bros Discovery



Latest news

23/5/2025

AZ EUROSPORT MINDEN IDŐK LEGÁTFOGÓBB ROLAND GARROS-KÖZVETÍTÉSÉRE KÉSZÜL

Az Eurosporton Európa- és Amerika-szerte több mint 900 Roland Garros mérkőzést követhetnek a nézők Minden meccs élőben elérhető lesz a Maxon A világelsők komoly célokkal érkeznek: Jannik Sinner visszatér a pályára, Aryna Sabalenka pedig első női egyéni Grand Slam-címéért küzd, miközben a négyszeres címvédő Iga Swiatek megállítására készül A főtáblás mérkőzések élő közvetítése május 25-én, vasárnap, magyar idő szerint 11 órakor kezdődnek

20/5/2025

IT: Welcome to Derry - Ősszel érkezik az új HBO Original sorozat (trailer)

Megérkezett az első előzetes a várva várt IT: Welcome to Derry című sorozathoz, amely a nagysikerű horror franchise spin-off szériája lesz. Az HBO saját gyártású sorozata ősszel debütál az HBO Maxon és az HBO csatornáin.

19/5/2025

Mickey 17 - Május 23-án érkezik a Max kínálatába Robert Pattinson sci-fi filmje

A parádés szereposztású sci-fi szatíra főbb szerepeiben Robert Pattinson, Naomi Ackie, Steven Yeun, Mark Ruffalo és Toni Collette. 

19/5/2025

A Warner Bros. Discovery lett a 2025-ös EuroGames hivatalos partnere

A Warner Bros. Discovery hivatalos partnerként csatlakozik a 2025-ös EuroGames rendezvényhez, amely Európa legnagyobb multisport eseménye. Az EuroGames célja, hogy támogassa a sokszínűséget, lebontsa a sportban tapasztalható korlátokat, és lehetőséget adjon arra, hogy bárki, bármilyen háttérrel, szabadon képviselhesse magát.

14/5/2025

A Max nyártól újra HBO Max lesz

Sokak kedvenc streaming szolgáltatása visszatér az HBO-s gyökereihez és nagyobb hangsúlyt kapnak az HBO saját gyártású sorozatai illetve a Warner Bros. sikerfilmjei. 

09/5/2025

Peacemaker - Augusztus 22-én indul James Gunn DC sorozatának második évada

DC Studios és a Warner Bros. Television által készített, James Gunn által rendezett Max Original sorozat, a Peacemaker - Békeharcos augusztus 22-én tér vissza a Maxra egy nyolc epizódos második évaddal. A premier dátum mellé most friss, magyar feliratos előzetes is érkezett!

09/5/2025

Az Eurosport és a TNT Sports összeállította a Roland Garros közvetítésének Grand Slam-kommentátori csapatát

Az Eurosport és a TNT Sports a 129. Roland Garroson neves kommentátorokkal és szakértőkkel erősíti közvetítését A TNT Sportson először lesz látható a torna az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, valamint az Eurosporton 49 európai országban

07/5/2025

Nagyot szól a Max új brand videója

Már szinkronosan is megtekinthető a Max új brand videója, amely jó emlékeztető arra is, hogy micsoda felejthetetlen pillanatokkal lepte meg a nézőket az HBO és a Warner Bros. Discovery tartalmai.

07/5/2025

STARTOL A GRAND TOUR-IDÉNY: A WARNER BROS. DISCOVERY ÉLŐBEN HOZZA A TELJES GIRO D’ITALIÁT

A Warner Bros. Discovery élőben közvetíti a Giro d’Italia mind a 21 szakaszát, exkluzív tartalmakkal és innovatív új funkciókkal. A közvetítéseket helyi szakértők és riporterek elemzik, a rajongók pedig új, többkamerás formátumban élhetik át a verseny minden pillanatát, a legizgalmasabb történéseket pedig bármikor visszanézhetik. A Grand Tour-szezon idén különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen a férfi és női mezőnyben is nagy nevek és feltörekvő tehetségek küzdenek a győzelemért

30/4/2025

MAX - 2025. májusi ajánló

Májusban érkezik a Max kínálatába a 100% Rotten Tomatoes értékelésen álló, Booker-díjas regény alapján készült romantikus/háborús minisorozat (A keskeny út a mély északra) Jacob Elordival, 8. évadával tér vissza a Rick és Morty, jön J.J. Abrams '70-es években játszódó thriller sorozata (Duster), illetve Sarah Jessica Parker és barátnői is visszatérnek az És egyszer csak... 3. évadában. Filmek terén exkluzív premier lesz a Saturday Night: A kezdetek, a Kraven, a vadász, de jön több DC-film is illetve Hajdú Szabolcs legutóbbi filmje is (Egy százalék indián). 

28/4/2025

Magyar Film Napja - Exkluzív premierek a Max kínálatában és egyedi műsorrend az HBO-n

Április 30-án ünnepeljük együtt a Magyar Film Napját! Exkluzív premierként érkezik a Max kínálatába a Kék Pelikán, a Bagossy Brothers Company - 10 éve úton, illetve elérhetővé válik a Mesterjátszma is. Az HBO-n és a Cinemaxon is több magyar alkotás is látható lesz aznap este.

14/4/2025

Breaking News: Megérkezett az első hivatalos bejelentés a készülő Harry Potter sorozatról

Az HBO saját gyártású Harry Potter-sorozatában a hatszoros Emmy-díjas, kétszeres Tony-díjas, Olivier-díjas, BAFTA- és Oscar-jelölt John Lithgow lesz látható Albus Dumbledore szerepében; Minerva McGalagonyt a Tony-, Golden Globe- és Olivier-díjas, Oscar- és Emmy-jelölt Janet McTeer alakítja; Perselus Pitont az Emmy- és BAFTA-jelölt Paapa Essiedu játssza; Rubeus Hagrid szerepében pedig a BIFA-jelölt Nick Frost lesz látható. Mindannyian a sorozat állandó szereplői közé tartoznak majd.

14/4/2025

A WARNER BROS. DISCOVERY BŐVÍTI LOVASSPORT-KÍNÁLATÁT

A Warner Bros. Discovery (WBD) és a Global Champions (GC) közötti megújított partnerkapcsolat keretében a Longines Global Champions Tour és a GCL eseményei elérhetők lesznek Magyarországon az Eurosporton és a Maxon. Trojan Paillot így nyilatkozott: „Egész évben közvetítjük ennek a lenyűgöző sportágnak az eseményeit, és még nagyobb láthatóságot adunk neki az olimpiák között.”

14/4/2025

The Last Of Us - fotó galéria és évad preview

Megérkezett a The Last Of Us 2. évada! A mellékletben megtalálható az összes fotó az új évad első részéhez, egy werk videó a részhez kapcsolodóan, illetve betekintőt is találhatók a következő részekhez!

09/4/2025

The Last Of Us - 3. évad berendelve

Még csak április 14-én indul várva várt sorozata második évada, de az HBO már most hivatalosan is berendelte a 3. évadot.